2012. április 27., péntek

5 köröm amit megbánhatsz?

Az Egyszerű körmök kezdőknek blogon találtam ezt a nagyon érdekes bejegyzést, ami annyira kicsapta nálam a biztosítékot, hogy azonnal írnom kellett róla. :D Ha nem olvasok róla, akkor valószínűleg soha nem is látom ezt, hiszen a Viva tv-t nagyjából 12 éves korom óta nem nézem, mert egyszerűen igénytelennek és felszínesnek tartom a műsoraikat. 

Öt köröm amit megbánhatunk a Viva tv szerint. Nem is igazán értem, hogy mi alapján állították ezt össze, vagy hogy kinek a véleménye is ez tulajdonképpen... Na de nézzük akkor őket szépen sorban:


1. Direkt töredezett - eleinte jó mókának tűnhet, de aztán csak olyan, mintha hagytad volna elmúlni a tegnapelőtti lakkréteget
Én ezen a képen jobban aggódtam volna a tökéletesen különböző alakú körmök miatt mintsem a repedezett fedőlakk miatt... Csak arra tudok gondolni, hogy megkeresték a legelőnytelenebb képet és ezt tették ide elrettentő példának.


2.
Csillámos körmök alap nélkül - ha úgy akarsz kinézni, mint aki a technikaóra után elfelejtett kezet mosni... 
Először is... talán csak én látok rosszul de az ott egy nude alaplakk a leányzó körmén, nemde? :) Nekem kifejezetten tetszik ez a technika, nálam is többször láthattatok már hasonlót. A festés nem tökéletes, de nekem tetszik, nem értem miért lett hirtelen az egyik főbűn ez a technika.


3. Fordított francia - értjük az ötletet, de tényleg a koszos körömhöz hasonlít. Azonnal megbánós kategória.
Oké, ez a technika nekem sem a kedvencem de szerintem egyáltalán nem "megbánós kategória". Én inkább egy kicsit idejétmúltnak nevezném, pár éve voltak nagyon divatban a színes körömvégek. De ha belegondoltok a műkörmök 99%-a ugyanilyen technikával készül. :)


4. Neon - A neonnal vigyázni kell, mert trendi ugyan, de könnyen belefuthatsz abba, hogy az adott szín nem áll jól neked. Nem muszáj mindig sztárokat koppintani - csak ha tuti az eredmény.
Az én véleményem az, hogy mindenkinek mindegyik szín jól áll a körmén. Ez talán az egyetlen olyan testrészünk, ahol nem kell különösebben odafigyelni a színekre. Inkább csak az befolyásol minket, hogy mennyire vagyunk bevállalósak.


5. Fekete - mert elsőre nagyon lázadó és érzelmes, de két nap után már csak úgy néz ki, mintha rácsaptál volna kalapáccsal a körmeidre. Aucs.

Na ez idegesített fel a legjobban. :D Most komolyan, ki az akinek ez jut eszébe a fekete körmökről a 70 év feletti korosztályon kívül? Sokkal szörnyűbb ha valaki lepattogzott lakkal szaladgál, de már láttam olyat is, aki alkoholos filccel festi feketére a körmeit... Ez inkább elrettentőbb, nem?


Amit ebből az egészből ki akartam hozni az csak annyi lenne, hogy kedves lánykák, ne hallgassatok a médiára, azt és úgy kenjetek a körmötökre amit csak akartok! Attól még hogy valaki azt mondja, hogy ez nem menő, ez hogy néz ki, ne vegye el a kedveteket a festegetéstől! Kísérletezzetek a színekkel és a technikákkal! Legyetek bátrak, a lényeg mindig csak annyi, hogy szép és ápolt körmötök legyen, akármilyen színű is éppen! :)

UPDATE 2012. 07. 02
Teljesen véletlenül ráakadtam az eredeti cikkre... Itt elolvashatjátok, bár angolul van. Plusz egy kérdőjel a VIVA felé, vajon miért nem tették ki a linket, ha nem a saját cikkük... abszolút nem értem az egész dolgot :D Még mindig nagyon nevetségesnek találom ezt a kategorizálást, a véleményem változatlan a témáról.

16 megjegyzés :

  1. hát asszem akkor én menthetetlenül gáz vagyok a körömlakkozásban, mert ezek közül mindet szeretem!=D

    VálaszTörlés
  2. Ha már itt tartunk, Ingrid nem festenéd ki a körmömet? Légyszi!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Hm... több ponton nem értek egyet veled, Ingrid, és az eredeti összeállítás szerzőjével sem, de ez csak az én véleményem.

    1. A repedezett körömlakk nekem sem tetszik, ettől nem tartom "bűnnek", de szerintem egyszerűen nem esztétikus (az más kérdés, hogy ez a kép több szempontból is igénytelen munkát mutat be.

    2. A csillámos körmök szerintem nem cikisek, ezzel veled értek egyet, csak nagyon figyelni kell a technikára, a szépe eldolgozásra és a színharmóniára. A képen látható arany csillám amúgy nem jön be nekem :)

    3. Na ez tényleg baromság, nekem ez a nude-fekete külön tetszik is. Az viszont igaz, hogy el lehet baltázni ezt is, de szerintem a címben szereplő "megbánhatsz" is arra utal, hogy nem minden esetben rossz a választás, csak óvatosan kell bánni ezekkel a technikákkal, hogy ne érjünk el a céllal ellentétes hatást. Ha már itt tartunk, szerintem az ezüst és szürke körömvégek tűnnek inkább koszosnak :)

    4. Itt a vivásokkal értek egyet, én elég sok példát látok arra, amikor valaki nem hozzá illó színt használ, mondjuk fehér bőrhöz hullalilát :P De tény, hogy mivel a kezünket távol hordjuk az arcunktól, itt nagyobb a színválasztás szabadsága. Inkább az öltözék és a smink színei a meghatározóak körömlakk választásnál.

    5. Kikérem magamnak a fekete körömlakk rajongók nevében az aljas rágalmat! :D


    Remélem, nem haragszol, hogy bővebben kifejtettem ezzel kapcsolatban a véleményem. :)

    Üdv: Lea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan miért haragudnék? :) Minden hozzászólásnak nagyon örülök, kíváncsi vagyok arra, hogy ki mit gondol a témáról. :)

      Főként az nem tetszett az egészben egyébként, ahogyan kommentelték a képeket. Nem azon volt a hangsúly, hogy ha precízen dolgozol akkor elkerülhetőek ezek a bakik, hanem én inkább úgy éreztem, hogy azt sugallja, hogy ha lehet meg se próbáljátok, mert úgyis csak katasztrófa lehet a végeredmény. De mégis hogyan jöhetne rá másképpen az ember lánya arra, hogy mi áll jól neki, ha csak ki nem próbálja? :)

      Törlés
  4. Én speciel egyikért sem vagyok annyira oda, viszont a neont imádom. De akkor is, tökre nem kellett volna ennyire lef.kázni (már bocsánat), de tényleg felháborító! Kíváncsi lennék arra, ki írhatta ezt a kis cikket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen cikkek általában nyögvenyelősen születnek. Az ilyen listás irományok hézagpótlók, ha épp nincs jobb témájuk, ráadásul gyakran témában félműveltnek számító szerző tollából származnak. Nem érdemes idegeskedni rajtuk, ők sem veszik komolyan magukat, ezért nekünk főleg nem kell. :)

      Törlés
    2. Persze, egyetértek, csak azért el tudom képzelni, hogy van olyan aki ezt szentírásnak veszi és csak emiatt riad vissza a körömfestéstől. Ezt szerettem volna a bejegyzés végén kihangsúlyozni. :)

      Törlés
  5. Szerintem meg ez a gáz, hogy megszabják mi a menő ... pff :S

    VálaszTörlés
  6. Remélem nem rajtam akadtál ki, hanem a bejegyzés Viva tv-s tartalmán :-)

    VálaszTörlés
  7. Ne haragudj ha nem fogalmaztam érthetően, de természetesen nem rád.

    VálaszTörlés
  8. Nekünk alapból nincs Viva TVnk... nem hullatok érte krokodil könnyeket. ^^
    A bejegyzés nálam is kiverte a biztosítékot, írtam az "Egyszerű körmök kezdőknek" blogon is. :)
    Tökéletesen egyet értek veled. A repedezett lakkok nekem nagyon bejönnek, a csillámos és a fekete úgyszintén. Lehet akármilyen szuper a lakk, egy idő után úgyis lekopik, felrepedezik.

    VálaszTörlés
  9. Atyaúúúristen :D Ezen jót nevettem! Micsoda hülyeségeket tudnak összehordani :D Hihetetlen
    Nemhiába nem nézek tvt már évek óta.. :|

    VálaszTörlés
  10. Bemásolom M blogjáról a kommentemet, mert ugyan azt érzem megint. :D

    "Őszintén szólva, a Vivát már rég igénytelen, minőségtelen csatornának tartom, és ez az összeállítás is marhaság.

    A repedezett klassz, az hogy a viva épp egy csúnyát fogott ki, az 1 a 10ből. Az alap nélküli csillámos körömmel sincs komoly gond, csak legyen szép a köröm színünk, és ne sárgult. Fekete franciát előszeretettel választanak műkörmökhöz is, abban sem látok rosszat. A neon, amiben van egy kis igazság, nem mindenkinek áll jól. A fekete pedig örök sláger. A lepattogzott körmök bármilyen lakknál csúnya, csak a sötéten jobban látszik.

    Úgy gondolom, aki ezt a vivánál összerakta, az semmit nem konyít a lakk trendekhez..."

    VálaszTörlés
  11. muhaha, ezek egyéni ízlés függők, de igazábóül egyik példa sem olyan, ami kifejezetten ciki lenne.

    talán még az első köröm a leginkább, de az is azért, mert tényleg tök különböző formájú és hosszúságú a lány körme, én inkább az alapot érzem igénytelennek és nem magát a pingálást.

    számomra az az igazi körömbaki, amikor valaki formátlan, hosszú, randa körmöket növeszt (természetesen nagyon hosszúra megnövesztők közül sokan hajlamosak az ilyenre), ill. ha szanaszét keni mindenét lakkozás közben és ezt nem távolítja el. Meg persze az is baki, mikor már kezd lejönni és nem mossa le, ill. ha látszik, h sok hetes kis körömlakk maradék figyel a körmök közepéhez ragaszkodva (mert felül-alul már lepattogott minden). Jah és a rondán, csíkosan kipingálás se szép.
    De az itteni példák kb. mind tetszenek, ha nem is magamon, máson, egy szép kézen, egy szép körömformán egy jó színkombóban szuperek. A Viva már az én kis tini koromban Z+-ként se ragadt magával, nem hogy most adjak a szavukra (lopott cikkeikre, de ez nem csak őket jellemzi, ált. így "szerkesztenek" sok írott és elektronikus sajtóbeli műsort).

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentet, a megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg. Mindent elolvasok és hozzászólásokra igyekszem válaszolni. Ha kérdésed lenne nyugodtan írhatsz e-mailt erre a címre: fckyeahprettynails@gmail.com ❤

Havi bontás