2012. június 18., hétfő

Summer of 2012 Nail Challenge - Summer Of Love

Végre eljött megint a hétfő és mi újabb csodás körmökkel jelentkezünk! :) Most sajnos nem tudtam annyi energiát fektetni a dologba, nagyon rá kellett hajtanom a tanulásra, el vagyok maradva, így ezt csak összedobtam. Nem ezt terveztem, de így alakult. :)

A témánk a szerelem volt. Valahogy nem vitt rá a lélek, hogy szívecskéket rajzoljak, az első ami beugrott, a hippik voltak. Make love not war. :) Az ő stílusukat szerettem volna megidézni ezen a manikűrön. A water marble technika tűnt a legoptimálisabbnak, de meg akartam bolondítani neon színekkel, így a gyűrűsujjamra és a kisujjamra ilyen színek kerültek. A pelyhes lakkot utólag kentem rá, ezzel is a hippik bolondos világát akartam megjeleníteni.


A következő manikűrre már sokkal több időm lesz, megpróbálok akkor valami nagyon klasszat készíteni. Azért remélem, hogy ez is elnyerte a tetszéseteket! Ne felejtsétek el megnézni a többiek alkotásait, két hét múlva pedig újra jövünk! :)

Mara 
 Suzy 
 Edina 
 Bogi 
 Viki
 Calo(z) 
 Carmenesque

13 megjegyzés :

  1. Aaaaaj annyit próbálkoztam ezzel a márványozással, de egyszerűen nem megy, pedig olyan szuper! Ez is úgy tetszik, tökéletes fesztiválkörmök :))

    VálaszTörlés
  2. Én is gondolkoztam hippis megoldáson, de kevesebb időm és energiám van, mint gondoltam. :(

    VálaszTörlés
  3. Hihetetlen számomra, hogy ennyire kreatív ötletekkel hogy tudsz előállni! A hippyk! Imádom a koncepciót és bárcsak nekem sikerülne egyszer így egy watewr marble.

    VálaszTörlés
  4. A hippis nálam is majdnem bejátszott! :D:D:D Jól sikerült, tiszta 60-as évek. :)

    VálaszTörlés
  5. Jó ez a hippis vonal, tetszik. :)

    VálaszTörlés
  6. Ó hippi, tök jó ötlet, eszembe nem jutott volna, mondjuk én írtózom a szerelmes dolgoktól, alig vártam, hogy túl legyünk ezen a fordulón :D
    nagyon jók a színek és az összhatás!

    VálaszTörlés
  7. Haha, hippisre én is gondoltam, hiába annyira adja magát a téma :))
    Szép lett, a mutatóujjad a kedvencem!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szépen köszönöm lányok! Örülök, hogy tetszik Nektek :))

    VálaszTörlés
  9. Bazzeg, mikre asszociáltok! Nekem a Rómeó és Júlián kívül még biztos eszembe jutott volna másik 10 klasszikus, szépirodalmi szerelmespár lángolása/tragédiája, neked meg a hippik ugranak be...

    Vicces, h mennyire földhöz kötött vagyok, s ti kreatívabbak meg mennyire nem. :)
    A koncepció nagyon tetszik, a kivitelezés is nagyon szuper lett, de nem akarok most sem kertelni (és azt hiszem, te nem sértődsz meg egy picit negatívabb gondolaton, ráadásul nem is feltétlenül téged "bírállak"), ez az első olyan manikűr, amit igazából nem tudok a témával összekapcsolni (vagy a bejegyzés címével).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, sajnos igazad van, az időhiány miatt nem volt nagyon időm azon gondolkozni, hogy milyen legyen. Nehéz is volt ez a téma egy kicsit, jobban utána kellett gondolni, ha nem valami rózsaszín szívecskés végeredményt akartunk :D

      Törlés
    2. de izgultam, h mivel nem siekrütl jól megfogalmazni, nehogy neheztelj és majd ne örülj ezentúl a hozzászólásaimnak! de megnyugodtam.
      és igazából bolond vagy, mert nagyon ügyeset alkottál, asszem szinte minden idetévedő boldog lenne, ha képes lenne egy ilyet "gyorsan összedobni" ötlettelenségében... :)

      Törlés
    3. Ugyan, nem fogok ilyenen megsértődni :D Köszönöm mégegyszer :))

      Törlés

Köszönöm a kommentet, a megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg. Mindent elolvasok és hozzászólásokra igyekszem válaszolni. Ha kérdésed lenne nyugodtan írhatsz e-mailt erre a címre: fckyeahprettynails@gmail.com ❤

Havi bontás