2012. október 9., kedd

A Primőr Kozmetikai Kft. bloggertalálkozóján jártam...

Már biztosan sokunknál olvastatok a szombati kis rendezvényről, amit a Primőr Kft. rendezett meg. Gondolom el tudjátok képzelni, hogy mennyire meglepődtem, amikor én is meghívást kaptam az eseményre! Iszonyat nyálasan hangzik, de sosem álmodtam róla, hogy én valaha ott fogok ülni a lányok mellett, akiktől annyi mindent tanultam. Bevallom kicsit zavarban is voltam, de ennek ellenére is csodásan éreztem magam. Ha nem bánjátok, megírom én is a 100. élménybeszámolót erről a napról. Sajnos a fényképezőgépemet sikerült otthon felejtenem, így Kriszti képeit használtam most, amit ezúton is köszönök neki :)

Már az ajtón egy kedves üzenet várt minket, így el sem lehetett téveszteni a helyszínt. Adri és Réka mosolygósan nyitott nekem ajtót, majd kicsit eligazítottak. Kaptam egy névtáblát, amire a nevemet és a blogom címét kellett írnom, valamint húztam egy kis cetlit. 11-kor aztán neki is kezdtünk! Először mindenki bemutatkozott az érkezéskor húzott papírkák segítségével, így a sok ismerős arcot már a blogokhoz is tudtam kapcsolni. :)


Ezután Adri beszélt nekünk a Max Factor újdonságairól és azt is megtudhattuk, hogyan is jött létre a cég. Közben Szűcs Adri a gyönyörű modelleket sminkelte, akik Makány Márta által tervezett ruhákban mutatták be az elkészült remekműveket. Ezeket a ruhákat Ti is megvásárolhatjátok (méghozzá jutányos áron), ha bármilyen Max Factor szempillaspirált vásároltok és annak a blokkját felmutatjátok Márta showroom-jában. Két sminket láthattunk: egy natúr szem - hangsúlyos száj kombinációt és egy nagyon dögös kék füstös szemet. Adri beszámolt nekünk az új kampányról is, melynek Gwyneth Paltrow lesz az arca. Én egyébként ennek abszolút örülök, hiszen végre egy igazi nő mosolyog majd vissza ránk a plakátokról, nem pedig egy agyonsminkelt és műszempillázott modell. Gwyneth ezer arcát szeretnék megmutatni, hiszen amellett, hogy színésznő még sok más egyéb is: családanya, énekesnő, gasztroblogger, rocksztár feleség, Tony Stark bájos asszisztense.


Később Élő Péter mutatott be nekünk egy nagy múltú, itthon kevésbé ismert, visszatérő márkát. Az Oil Of Olaz újra kapható lesz a drogériákban, méghozzá Olay néven, főként arcápolási termékeket forgalmaznak. Tőle is kaptunk tesztelnivaló termékeket. Amerikában és más országokban is vezető márka egyébként, szóval remélem nálunk is elérhető áron fog megjelenni. Rövid sütiszünet után Réka az Essence és a Catrice új termékeiről és történetéről mesélt nekünk. Sok dolgot megtudhattunk a trendkiadások kiválasztásáról, megszagolgattuk az új parfümöket és végigtapiztuk az új vámpíros kollekciót is, valamint megosztottuk egymással a véleményünket a nagy körömlakkos-mizériáról is.


Persze a legizgalmasabb a legvége volt, amikor mindenki megkapta a "kis" csomagocskát, ami természetesen rengeteg sminkterméket tartalmazott. Teszteket egyelőre csak a körmös termékekkel kapcsolatban szándékozom írni. Ha valami másra is kíváncsiak lennétek, akkor ajánlom figyelmetekbe a résztvevő bloggerinákat, ők biztosan sokkal tartalmasabb véleménnyel szolgálnak majd Nektek. :)


Ezúton is szeretném megköszönni, hogy elmehettem és találkozhattam a lányokkal. Hatalmas élmény volt és nagyon jól éreztem magam! Remélem még lehet hasonlóban részem a jövőben is, elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget.

5 megjegyzés :

Köszönöm a kommentet, a megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg. Mindent elolvasok és hozzászólásokra igyekszem válaszolni. Ha kérdésed lenne nyugodtan írhatsz e-mailt erre a címre: fckyeahprettynails@gmail.com ❤

Havi bontás