2012. november 7., szerda

Pretty Little Liars - Összefoglaló az első évadról

A megszokott manikűr helyett most egy kicsit rendhagyóbb lesz a bejegyzés, ugyanis a múlthéten végeztünk az első évaddal, ezért szerettem volna egy amolyan lezáró bejegyzést készíteni. Megpróbáltam összeszedni, hogy melyik lánynál milyen árnyalatok voltak jellemzőek, milyen színvilág jelent meg gyakran, ugyanis a második évadban sokban fognak változni és én is kíváncsi vagyok a végén egy összehasonlításra. :)

 


Aria stílusa tetszik nekem a legjobban, mind öltözködésben mind körmök terén - a karaktere viszont már kevésbé. :) A vadóc jelzőt tudnám rá mondani.


Spencer körmeit sosem láthattuk élénk színekben pompázni, az ő stílusához a meleg, barnás árnyalatok, bordók és nude színek passzolnak leginkább.


Hanna, mindannyiuk kedvence, azt hiszem ezt bátran kijelenthetem. Talán nem is volt olyan rész, ahol ne lett volna kifestve a körme, mindig valamilyen élénk, feltűnő színben pompáztak.


Emily a két végleten egyensúlyozott az évad során, nem sokszor láthattunk rajta lakkozást, de ha mégis, akkor vagy valamilyen feltűnő menta, vagy világoskék árnyalatot, vagy valami egészen sötét, szürkés színt viselt.


Más hozzáfűznivalóm nem nagyon van, a színek magukért beszélnek. :) Viszont nagyon érdekel, hogy ki a kedvencetek a lányok közül, melyikőjüknek tetszik a legjobban a stílusa, illetve kire hasonlítotok leginkább akár külsőleg, akár személyiségileg. :)

18 megjegyzés :

  1. Nekem Spencer. :) Én a 3. évadnál járok, és nagyon üt a sorozat. :) Írtam is róla ajánlót.

    http://hajnalweb.blogspot.hu/2012/03/sorozat-ajanlo-pretty-little-liars.html#.UJqfzOTHL3U

    VálaszTörlés
  2. Hááááát, nagyon fogós kérdés, mert mindegyikőjük stílusában találok általában valami érdekeset. Talán leginkább Hannah ruháira bólogattam helyeslően az epizódokban, viszont a saját - jobban kihasználható, kevésbé divatfüggő - ruhatáram Spencerére hasonlít. De ettől függetlenül Aria és Emily cuccai között is voltak nagyon jók. :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is Spencer a kedvencem, imádom a hangját

    VálaszTörlés
  4. Én kezdetben (első pár rész) ki nem állhattam Hanna-t, de most ő a kedvencem, Aria pedig az, aki kifejezetten idegesít... Azzal a babafejével az őrületbe kerget :D Persze nem a fejével van igazából bajom, hanem a hisztijeivel. Egy csomó olyan dolog volt/van a történetszálában, ami felesleges, értelmetlen drámázás, hiszti. Spencert és Emilyt egyformán kedvelem.
    Belsőleg mindegyikükben van valami, amiben hasonlítunk, egyikőjüket sem tudnám kiemelni (és ez szerintem majdnem mindenkire igaz, mert nagyon sarkított karakterek).
    Külsőleg egyikőjükre sem hasonlítok, öltözködésben talán Emily stílusa áll hozzám a legközelebb, Spenceré tetszik őrajta, de magamon nem tudnám elképzelni. Aria e téren is kiborít, néha (sokszor) túl extravagánsak a ruhái, és nem jó értelemben, hanem úgy néz ki, mint egy bazári majom (bocsi mindenkitől, aki szereti, ez az én személyes véleményem). Lakkok terén Aria és Hanna választásai a befutók nálam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanígy gondolom én is, de Aria ruháit IMÁDOM, az már másik kérdés, hogy így hétköznapra nem nagyon értem miért kell ilyeneket felvenni :D Spencer a kedvencem egyébként :)

      Törlés
  5. nagyon szép lakkokat válogattál össze (:

    VálaszTörlés
  6. Ezek a lakkok... mind gyönyörű...

    VálaszTörlés
  7. pont ma néztem meg az első évad első részét :D

    VálaszTörlés
  8. Spencer és Hanna a két kedvenc karakterem, a két kedvenc stílusom. :)

    VálaszTörlés
  9. Én még csak belekezdtem régebben ebbe a sorozatba, aztán abbahagytam, mert túl sok mindent néztem, de most relatív keveset nézek (Vámpírnaplók, Grimm, Arrow), így lehet belevágok. :)

    VálaszTörlés
  10. egyszerűen fanatikus vagyok ebbe a sorozatba :DD Legjobban Hanna és Aria karaktere tetszik :))
    Először utáltam Hanna-t, de amikor összejött a pasijával olyan más lett. Aria-ban meg magamra találtam :DD
    A többiekkel nincs semmi bajom, csak ők úgy elvannak :D

    VálaszTörlés
  11. Hannah-val tudok leginkább azonosulni, bár stílusra Aria a kedvencem, igaz Hannah ruhái is tetszenek. Spencer hangját pedig én is imádom :D De az ő visszafogott eleganciája is tetszik :)

    VálaszTörlés
  12. Spencer a kedvencem karakterem, de Hanna körmei a legjobbak :D

    VálaszTörlés
  13. Nekem Aria bár mondjuk Hannát is imádom mind stílusilag mind karakterileg.. :)))

    VálaszTörlés
  14. Egyébként most néztem utána, hogy a 3. évadot csak januárban folytatják O.o Vagy félreértettem valamit? Mi lesz így velem? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, náluk kicsit fordítva megy, mert nem két évad között tartanak szünetet, hanem az évad közepén :D De nem baj, mert legalább ha vége a 3. évadnak már jön is a 4. :))

      Törlés

Köszönöm a kommentet, a megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg. Mindent elolvasok és hozzászólásokra igyekszem válaszolni. Ha kérdésed lenne nyugodtan írhatsz e-mailt erre a címre: fckyeahprettynails@gmail.com ❤

Havi bontás