2013. június 30., vasárnap

Essence - Gel Nails At Home

Mára egy olyan újdonságot hoztam nektek, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mert hasonlót még tudomásom szerint egy drogériás márka sem mutatott fel, pedig az ötlet valami hihetetlen szuper! A termékek augusztustól lesznek kaphatóak a dupla állványos üzletekben! :)


A géllakkozás évek óta a reneszánszát éli azok körében, akik nem olyan mániákus körömlakkozók (mint én), és nem szeretnék a körmük színét néhány naponta variálni. Megmondom őszintén, már bennem is élt a gondolat, hogy nem lenne rossz kipróbálni, hiszen tulajdonképpen bármikor átfesthető, de az alapréteg mégis nagyon tartós. Hát most alkalom nyílik rá, hogy otthon, saját magunknak készítsük el... Na de lássuk sorban a termékeket!



Nail File (€1.99), Cleanser (€2.49), Primer (€2.49), Super Rich Hand & Nail Creme (€2.49)

A legelső lépés a körmünk előkészítése. Ehhez több termék is segítséget nyújt, egy reszelő, egy tisztító folyadék (amit természetesen körömlakklemosóval is helyettesíthetünk), egy primer, amit az egész procedúra előtt a körmünkre kell felvinni, valamint egy tápláló kézkrém, bár én ezt inkább csak a lakkozás végén használnám.


Clear Gel Top Coat (€2.99), French Gel Top Coat (€2.99), Peel Off Gel Base (€2.99)

Ami nekem a legjobban megtetszett, hogy bármilyen színű körömlakkot választhatunk a meglévő kollekciónkból, hiszen itt a titok az alap- és fedőlakkban rejlik, amik mint az eredeti géllakkok - UV fény alatt száradnak.


Gel Nails At Home Starter Kits (€9.99)

Természetesen kis indulócsomagok is rendelkezésünkre állnak, attól függően, hogy milyen színű körmöket szeretnénk. Ezekben minden szükséges kellék megtalálható majd (a lámpát kivéve), hogy otthon, saját magunknak készítsünk egy gyönyörű tartós manikűrt, bármilyen körömlakkból.


LED lamp (€24.99)

A nagyobb befektetést a lámpa kívánja meg, viszont enélkül nem készülhet el a manikűrünk. Mindössze 60 másodperc alatt megszárítja a felvitt körömlakkot, így hihetetlenül gyorsan végezhetünk a lakkozással, amit akár két hétig is élvezhetünk.


Én tényleg nagyon kíváncsi vagyok a termékekre, vajon tényleg ennyi ideig tartósak maradnak és bármilyen színnel működnek majd? Bízom benne, hogy igen, hiszen ez egy nagyszerű lehetőség azoknak, akik esetleg idő- vagy pénzhiány miatt nem engedhetik meg maguknak a géllakkozást egy szalonban. Nektek mi a véleményetek? Kipróbálnátok?

14 megjegyzés :

  1. A kezdeményezés jó, de én még most is azt mondom, hogy a géllakkozást is inkább profi szakemberre bíznám. Ő biztosan tudja, hogy mit, hogyan kell használni, nem szeretem az ilyen házi kókányolást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Részben egyetértek, de ez azért nem teljesen úgy működik, ahogyan egy rendes géllakkozás, sok kárt nem tehetünk a körmeinkben ezekkel a termékekkel. :)

      Törlés
  2. Kíváncsi vagyok a minőségére, tuti ki fogom próbálni. :)
    De én is azt mondom, ha valaki rendes gél lakkozást szeretne, akkor vagy más tényleg minőségi bevált termékekkel dolgozzon szerintem, vagy tényleg forduljon szakemberhez. :)

    VálaszTörlés
  3. Hát nem tudom mit szóljak hozzá , jól hangzik . Nekem anyum kb 10000 ft- ért vett ilyen zselés cuccokat ( lámpa zselé reszelők tipp cleanser oldat), de zselé használhatatlan , a gél lakkot szerem csak ,de az uv lámpában egy évezred míg megkött. Jó lenne ha színes géllakkokat ís csinálnának .

    VálaszTörlés
  4. Alig várom már hogy lehessen kapni, biztos beruházok rá. O.O Bár előbb biztos megvárom míg többen tesztelik. :) vajon mennyi lesz kb ez így összesen?

    VálaszTörlés
  5. Szkeptikus vagyok, de szívesen kipróbálnám. Több, mint egy éve készítek zselés körmöket, és kísérletezgetek a sima körömlakkok tartósságának meghosszabbításával, de azért kíváncsian várom, hogy ezek mit tudnak. :D

    VálaszTörlés
  6. nem tudom, nekem Crystal Nails gél lakkjaim vannak, nekem ez olyan fura, hogy akármilyen színes lakkal működik, annyira nem győzött meg, kíváncsi leszek mások tapasztalataira, de én szerintem inkább maradok annál, ami már bevált...:)

    VálaszTörlés
  7. Hű, ez elég izgi, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy használjam is, még mindig idegenkedem ettől a gél lakkozás dologtól. Meglátjuk... köszi a tudósítást :D

    VálaszTörlés
  8. nekem nagyon tetszik, hogy efelé az irány felé is nyitnak. én mindig a tartós manikűr híve voltam mert nem szeretem két naponta újralakkozni a körmeimet, mindig arra törekszem, hogy amit vasárnap megcsinálok még pénteken vállalható legyen. kíváncsi leszek a hazai árakra

    VálaszTörlés
  9. Én a lábujjaimra szoktam a következőt alkalmazni: megtisztogatom, polírozom, méretre reszelem stb. Utána kilakkozom akármelyik sima körömlakkal (most tűzpiros) és arra jön egyszerű fényzselé 2 vékonyka rétegben. Semmit nem kopik így, általában 3 hetente foglalkozom vele csak, mert akkorra látszik a lenövés. Szerintem jó dolog, és ha az Essence-es gél cuccosok hozzák az elvárt minőséget, akkor azoknak tényleg érdemes rá beruházni akik nem váltogatják gyakran a körömszínüket. A kéz körmeimen is zselé van, mert nagyon gyengék, átlátszó színű, így a tetejére bármilyen lakkot kenhetek. Szerintem tök jó dolog.

    http://glitterfingersss.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  10. Na ez most nagyon felkeltette az érdeklődésemet, kíváncsi vagyok nagyon milyen lesz. Nekem még sosem volt zselé, vagy géllak vagy semmi a körmömön (körömlakkon kívül :) ) így nem is nagyon értek hozzá, de gondolom a primer mindenképpen kell, és a lehúzható lakk is, hogy így távolítsuk el? Vagy ezt, hogy kell egyáltalán leszedni? Lehet hülye kérdés...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az eredeti géllakkot lereszelni szokták, de már van speciális lemosó is hozzájuk! De az igazi tovább is bírja a strapát, mint ez!

      Törlés
  11. Anyu mindig azt mondja, hogy meg kellene tanulnom géllakkozni. Na, most is a lehetőség! :)
    szerintem is ez egy szuper ötlet. :)

    VálaszTörlés
  12. elsőre tetszik, aztán majd meglátjuk.... biztos hogy behozzák hozzánk is?

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentet, a megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg. Mindent elolvasok és hozzászólásokra igyekszem válaszolni. Ha kérdésed lenne nyugodtan írhatsz e-mailt erre a címre: fckyeahprettynails@gmail.com ❤

Havi bontás