2015. március 1., vasárnap

DEAR DIARY... | LOVE EVERY STEP by Scholl

 

Kedden a Scholl sajtótájékoztatójára voltam hivatalos, ahol a tavaszi újdonságukkal ismerkedhettünk meg. Talán még emlékeztek, sőt, sokan biztosan be is szereztétek a pont egy éve megjelent Velvet Smooth elektromos talpreszelőt, ami bevallom őszintén, engem anno annyira nem nyűgözött le. 

A mostani találkozó középpontjában a Velvet Smooth új generációja volt központban. Hogy miben más mint az elődje? Nos ha minden igaz, a reszelő gyémántkristályokkal teszi még könnyebbé és hatékonyabbá az otthoni lábápolást. Ja és lesz belőle rózsaszín is.



A fotózást az előnytelen fények miatt nem vittem túlzásba, de elhihetitek: a szervezők ismét kitettek magukért a Brody House-ban megszervezett eseménnyel. Ismét friss tavaszi virágok és kellemes légkör fogadott minket, a finom ételekről nem is beszélve. Ó, azoktól a minihamburgerektől még mindig megremegek, ha eszembe jutnak! (El ne felejtsem, hogy erre a helyre még vissza kell térnem egy jót kajálni!)

Ismét volt rá lehetőség, hogy szakértő kezekbe adjuk a lábikónkat, aki gyorsan kezelésbe is vette a kritikus részeket, majd egy finom masszázzsal zárta a frissítő kezelést. Szeretem amúgy az olyan eseményeket, ahol apró figyelmességekkel kötik le a figyelmünket, most például a welcome drinkként szolgáló pezsgőben apró "gyémántokat" rejtettek el, egy szerencsés kora délutáni alkoholfogyasztó pedig még ajándékot is kapott a poharából kihalászott kövecskéért. Még mindig sajog a szívem, hogy nem én nyertem, ne tudjátok meg milyen nehéz kulturáltan kikaparni egy gyémántot a pezsgőspohárból.


Ami a terméket illeti, lelkesen kezdek bele a tesztelésbe, remélem jobban beváltja a hozzá fűzött reményeket, mint az elődje. Erről mindenképpen beszámolok majd itt a blogon is.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Köszönöm a kommentet, a megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg. Mindent elolvasok és hozzászólásokra igyekszem válaszolni. Ha kérdésed lenne nyugodtan írhatsz e-mailt erre a címre: fckyeahprettynails@gmail.com ❤

Havi bontás