2015. szeptember 8., kedd

SWEATER WEATHER w/ KIKO


Úgy vártam az őszt, mint semmi mást, egész egyszerűen csak ebben az évszakban érzem azt, hogy igazán önmagam tudok lenni. Az időjárás, a ruhák, a hangulat, az újrakezdés illata a levegőben, annyira feltölt energiával, mint semmi más. Ennek örömére rögtön egy őszi témájú bejegyzéssel készültem nektek a KIKO lakkjaival, afféle inspirációként, ha már ti is az őszi lakkok felé kacsintgatnátok.


Szóval Olaszországban jártamban-keltemben belefutottam néhány KIKO üzletbe. Pff, nyilván ezt ti sem hiszitek el, naná, hogy célirányosan kerestem őket, hiszen IMÁDOM a termékeiket. A körömlakkokkal még évekkel ezelőtt találkoztam, és egyszerűen tökéletesek. Most néhány sminket is felmarkoltam, de azokhoz nem értek, úgyhogy lássuk ezeket a csodás őszi lakkokat inkább.

KIKO - 372 Nude

Én sem igazán értettem mi ütött belém, mikor a nude színek felé kalandozott a szemem, hiszen alapjáraton mindig az extrémebb, különlegesebb árnyalatokra vetem rá magam. Most úgy voltam vele, hogy beruházok néhány időtlen színre, mert a minőségükben biztos voltam, már csak a tökéletes, bőrömhöz passzoló színt kellett megtalálni. Azt hiszem sikerült. Ez a nude maga az álom, két réteges, krémes, csodás formulája van, lehetetlen nem imádni.


KIKO - 495 Pearly Vanda Burgundy

A nevével ellentétben nekem ez a lakk inkább sötét ciklámenszínű, bár a képeken annyira nem sikerült jól elkapni azt a pink fényt, amitől inkább hajlik a lilák, mintsem a burgundik közé. Van benne valami gyöngyházas, ezért féltem tőle, hogy csíkozni fog a körmömön, de semmi. Egy vastagabb rétegben is fed, ami a csodával határos és ennél szebb őszi/téli árnyalatot el sem tudnék képzelni.


KIKO - 510 Mauve Grey

Piszkos lila, vagy szürkés nude, nem is tudom igazán, körmökön sokkal inkább lilának hat, de nekem ez az árnyalat akkor is nude kategória. Ez egy olyan szín, amit életem végéig tudnék viselni, pedig a boltban csak automatikusan bedobtam a kosárba, otthon viszont ez lett a kedvencem az összes közül. Ahhoz képest, hogy egy sima krémlakk, szerintem igazán különleges, főleg, hogy a minősége is csillagos ötös.


KIKO - 497 Pearly Indian Violet

Ez lesz most a legsötétebb árnyalat, ezeknek a szezonja ugyanis tényleg most kezdődik, bár én a legnagyobb forróságban is képes vagyok überbrutál fekete lakkokkal császkálni. Sötétlila alap kék és rózsaszín mikropelyhekkel, egy kis réz duokrómmal megfűszerezve. Ezeknél a lakkoknál mindig rizikós, hogy ezek mennyire érvényesülnek a körmön, de most sem kellett csalódnom, már egy rétegben is ott virítanak, egész egyszerűen mesés.


KIKO - 317 Dark Antique Pink

Utoljára ismét egy különleges krémlakkot tartogattam. A hivatalos neve egészen jól lefedi az árnyalatát, jobban én sem nagyon tudnám körülírni. Talán a mályvához lehetne hasonlítani, de még ez sem igaz teljesen. Gyönyörű, őszi, elegáns, de vagány egyszerre, nem lehet vele betelni. Ezzel is egy álom a festés, ő is egy olyan lakk, aki után biztonsággal lehet nyúlni, ha az ember siet.


Tudom, itthon eléggé meg vagyunk lőve, ha a KIKO termékeire fáj a fogunk, hiszen csak külföldön van üzletük, ezért javaslom, hogy egy-egy nyaralás alkalmával - ha olyan helyen jártok - mindenképpen kukkantsatok be az üzletbe. Ezeket a lakkokat szívből tudom ajánlani, de a sminktermékekben sem csalódtam még. Ja, azt mondtam már, hogy szinte állandóan akcióban vannak, és 1-2 euróért dobálják őket?

Próbáltátok már a KIKO lakkokat?

8 megjegyzés :

  1. Jézuskrisztus ❤ ezek közül megvan a Nude, és a Dark Antique Pink - de hogy maradhatott ki a Mauve Grey és a Pearly Indian Violet? Megjegyeztem őket magamnak *-* Btw: nagyon szuper a második kép, tök jó hangulata van ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww, köszi bébi! Legközelebb készíts listát meg gyűjts eurót, aztán bevásárolok neked! ;D

      Törlés
  2. Komolyan mind kéne! *_* Én már régóta írogatom hogy KIKO-t Magyarországra! Csak lesz belőle valami, akkor viszont jaj nekünk. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is akarok belegondolni... Talán mindenkinek jobb így, hogy nem juthat hozzá minden második sarkon! :,D

      Törlés

Köszönöm a kommentet, a megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg. Mindent elolvasok és hozzászólásokra igyekszem válaszolni. Ha kérdésed lenne nyugodtan írhatsz e-mailt erre a címre: fckyeahprettynails@gmail.com ❤

Havi bontás